Az Emerson, Lake & Palmer honlapján és Facebook-oldalán jelent meg a szomorú hír: "Sajnálattal közöljük, hogy Keith Emerson tegnap este, saját otthonában, a los angelesi Santa Monicában, 71 éves korában elhunyt. Azt szeretnénk kérni, hogy mindnki tartsa tiszteletben a család gyászát".

A TMZ bulvármagazin riportja szerint Emerson saját kezével vetett véget életének. A hatósági nyomozás alapján kijelenthető, hogy a zenész fejbelőtte magát. Holttestére vele egy háztartásban élő barátnője talált rá.

A TMZ tudomása szerint Emerson az elmúlt években komoly ideg-problémákkal küzdött. Jobb kezének két ujja például teljesen lebénult; így billentyűs karrierje is abbamaradt. Ennek következtében súlyos depresszióval küzdött a zenész.

Emerson, valamint Greg Lake énekes-basszer és Carl Palmer dobos 1970-ben alapította meg a világ egyik legsikeresebb szimfónikus / prog-rock bandájává lett Emerson, Lake & Palmer együttest, ami első körben 1979-ig, majd 1991 és '98 között működött. Utolsó fellépésük 2010-ben történt meg: a 40. évforduló alkalmából a londoni High Voltage fesztiválon adtak nagyszabású koncertet. Végső stúdiólemezük 1994-ben jelent meg, 'In The Hot Seat' címmel. 16 stúdió- és koncertlemezükből világszerte összesen több mint 40 millió példány kelt el az elmúlt négy évtized során.

Carl Palmer közleményében elmondta, "mély bánatot érez jóbarátja és zene-testvére halála miatt".

Emerson a Nice együttesben kezdte pályafutását. A '60-as években alakult banda zenéjét Keith tehetsége, ízlése, virtuozitása és excentrikussága határozta meg. Ekkoriban főként két, a klasszikus zene és a jazz közötti hidat építő zongorista hatott játékára: a francia Jacques Loussier és az ekkortájt a Charles Lloyd Quartet-ben játszó Keith Jarrett. A Nice rendszeresen játszott is a Lloyd repertoárjából. Az 1968-as második lemez 'Ars Longa Vita Brevis' már teljesen a billentyű-zsonglőr elképzeléseit tükrözte. Teljesítményére már a szakma is meglepetten kapta fel a fejét. 1969 októberében jelent meg az öttételes 'Five Bridges', amelyen Emerson kiélhette grandiózus vágyait: Bach, Csajkovszkij, Guida, Sibelius, Bob Dylan és Coleman Hawkins dallamait gyúrta összefüggő szvitté és bolondította meg helyenként dzsesszes futamokkal és boogie-woogie-val.

1969-ben a szaksajtó a "billentyűs hangszerek Jimi Hendrixe" címkével illette. Az első lemezekkel a progresszív rock egyik legnépszerűbb formációja lett az ELP. Keith Bartók Béla- és Muszorgszkij-feldolgozásaival legendássá vált, és a komolyzene-értők elismerését is kivívta. Az ELP saját kompozíciói szintén azt a hitet erősítették, hogy a progresszív rock új dimenziókat nyit a rock világában. Sikerük csak 1974-ig tartott, utána a zenekar feloszlott. Ezután többször újjáalakultak a ’80-as és a ’90-es években. Keith az utóbbi időkben már saját neve alatt turnézott. Az utóbbi években Marc Bonilla gitárossal játszotta számait.