Publisher: Edge Records
Released: 2006
Formed: 2002, Nagyvenyim, Magyarország
Members:
Bedecs Péter - Vocal
Sánta Péter - Guitar
Farkas Ferenc - Bass
Kovács J. Dávid - Guitar
Katona Sándor - Drum
A zenekar 2002-ben alakult Nagyvenyimen, Dunaújvárostól néhány kilóméterre.Ennek a ténynek a Country Metal miatt lehet jelentősége, persze akkor még Nullify (Minimal Metal Band) néven szerepeltünk és még nem volt képben a Country Metal sem. Az alapító tagok: Sánta Péter, Völcsei Tibor, Katona Sándor, Radnai Tamás (MAD) voltak, majd később csatlakozott Kovács Dávid is, végül Nagy Gábor(ex Csótányok) jött a zenekarba MAD helyére. Ebben a felállásban rögzítettük első demónkat 2004-ben Tarjánban, az Aichon stúdióban. A demóról kritikát a 2005/03. sz. Metal Hammerben lehet olvasni, persze jól lehúzták, de ez lendületet adott a további munkához, fejlődéshez. Jó sok koncert következett és néhány tagcsere. Így lett az "új" bőgős Farkas Ferenc. Felléptünk fesztiválokon, 2004-ben és 2005-ben a Szigetre is sikerült eljutni. Sok koncertet szerveztünk, főleg Dunaújvárosban és környékén, de Kazincbarcikán is szeretnek minket - állítólag. 2005-ben elkészült sok pénzből és véres verítékből az első nagylemezünk, Lady Picture Show címmel. A felvételek az Audioplanet Stúdióban készültek (Köszönet Jaja Hari-nak a segítségért). Az album 2006 márciusában jelenik meg az EDGE records gondozásában.Ezt egy 10 állomásból álló turné követte a Replikával ami egészen 2005 végéig tartott és teljesen kiszipolyozta mindenki erejét, de sok tapasztalatot szereztünk,melyek hasznosak lesznek a további pályafutásunkban. Valószínűleg mindenkinek sok volt a stúdió-turné dolog egyben, ezért 1-2 hónap pihenés következett és egy újabb tagcsere. Völcsei Tibi énekest Bedecs Peti váltotta fel. Némi keveredés után mostanára azonban letisztult a kép. Tibi távoszása valószínűleg bizonyos szintű stílusváltozást is eredményez majd. Szeretnénk egy kicsit mocsári, az alapkövekhez visszanyúló kemény Rock'N Roll vonulat felé nyitni. Reméljük akik eddig kedvelték a zenekart, ezután is fogják. A próbák még mindig Nagyvenyimen, igazi Country környezetben folynak, a bulik pedig országszerte.Figyeljetek és gyertek el sokan.
Your cart is empty.